Olajfestmény

Az olajfestmény olajfestékkel festett táblakép. Az olajfestés az ennek megfelelő festészeti technika. Anyaga, az olajfesték olyan festék, amelynél a festékanyag száradó olajban van eloszlatva. Az olajfestményt gyakran röviden csak az olaj szóval jelölik, vagy melléírják annak az alapnak a nevét, amire készült, például olaj, vászon. Az olajfestés eljárása a reneszánsz korában váltotta fel a táblaképfestészetben addig szinte egyeduralkodó temperafestést, és máig a legnépszerűbb festészeti technika.

Története
Korai történetéről keveset tudunk, valószínű, hogy kezdetben az olajfestéket nem művészi célra, hanem vízállóságát kihasználva felületvédelemre használták, szabadban elhelyezett címerek, pajzsok bevonására, dekorálására lehetett alkalmas. Első adat a művészi célú olajfestményről a 12. századból van. Bizonyos adatok arra utalnak, hogy egyes esetekben Giotto is használta. Vasari tényként említi, hogy az olajjal való festést Jan van Eyck találta fel, tőle leste el Antonello da Messina, és vitte a titkot Itáliába. Ez a történet nem túl valószínű, de kétségtelen, hogy az Eyck-testvérek addig nem tapasztalt tökélyre vitték ezt a művészi technikát.
A tájképfestészet nagyjából egyidős az olajfestéssel, és ez bizonyára nem véletlen egybeesés, a tájkép sajátos optikai problémáit, a nagyobb távolságok érzékeltetését, a természetes fényeket legjobban e technikával lehet megoldani. Fontos pillanata a képzőművészet történetének a festékestubus feltalálása a 19. században, előtte ugyanis a festéket mindig frissen kellett elkészíteni, ettől kezdve viszont a festék eltartható, hordozható lett. Lehetővé vált, hogy a festő kiszabaduljon a műterem rabságából, a napfényre vigye a vásznát, létrejöjjön egy új, élményszerű festészet, a plein air, ami utat nyitott az impresszionizmus felé, és tovább.
A festék
A festéknek az a feladata, hogy festéskor folyadékszerű, sűrű tapadós anyag legyen, amit ecsettel vagy más szerszámmal az alapra könnyedén lehet felvinni és elegyengetni – a festés befejezése után viszont megszilárduljon, és tartós, kemény, minél ellenállóbb réteget alkosson. Olajfesték esetén ezt a célt úgy érik el, hogy a festékport száradó olajban, tehát a levegő oxigéntartalma segítségével polimerizálódó, megszilárduló anyagban dolgozzák el. Ez a száradó olaj a leggyakrabban a lenmagból sajtolt lenolaj, de lehet dióolaj vagy mákolaj is. A festék használhatósága, tartóssága érdekében azonban ezeken kívül egyéb összetevőkre is szükség van.
Claude Monet Olajfestmény
Bal oldalon látható az eredeti kép, jobb oldalon pedig a digitálisan létrehozott változat. Claude Monet – The Yorck Project

Alapanyagai

  • Festékanyagok: ásványi vagy szerves festékanyagok, fémoxidok, nagyon finom porrá törve, iszapolva. Lényegében ugyanazok, melyeket más festészeti technikákhoz is használnak.
  • Olaj: a leggyakrabban lenolaj. Viszonylag lassan szárad, de főzéssel, napon történő sűrítéssel, szikkatív hozzáadásával a száradás gyorsítható.
  • Szikkatív: a lenolaj száradásának sebességét befolyásoló anyag. Ólomoxidot és mangánoxidot tartalmaz. Mérgező.
  • Viasz, méhviasz: a méhek viaszmirigye termeli, a lépek építőanyaga. Tisztítatlan állapotban sárgás színű, fehérített változatát használják.
  • Gyanta: leginkább masztix- vagy damárgyanta. A masztix a Pistacia lentiscus nevű mediterrán cserje gyantája. A damár Hátsó-Indiából, Indonéziából származik, szintén növényi eredetű. Terpentinszeszben feloldva kence készül belőlük.
  • Terpentinszesz: illóolaj, a fenyő kérgéből szivárgó balzsam lepárlásával előbb terpentinolajat, újbóli lepárlással terpentinszeszt kapunk. A gyanták és a viasz oldószere, az olajjal elegyedik.
  • Digitális olajfestmény. A 21. század e téren is megújulni képes, hisz az egykor anyagokat leváltva létrehozta a digitális festészetet. Ez a stílus látványban megjelenésében pont olyannak látszik, mintha az valóban eredeti lenne, de csak digitális jelek halmaza, csupán nullák és egyesek alkotta digitális kép.
digitalis olajfestmeny sample
Bal oldalon látható az eredeti fotó, jobb oldalon pedig a képről számítógéppel létrehozott DIgitális Festmény

Elkészítése

Egészen a 19. századig a festőknek maguknak kellett előállítaniuk munka előtt a friss olajfestéket, mivel nem volt mód a légmentes tárolásra.
Táblakép esetén alapnak nevezzük azt a szilárd anyagot, ami a képet hordozza. Olajfestmény esetén ez lehet fatábla, vászon, fémlemez stb. Alapozás az a réteg, amely az alapot összeköti a festménnyel.
Táblakép esetén alapnak nevezzük azt a szilárd anyagot, ami a képet hordozza. Olajfestmény esetén ez lehet fatábla, vászon, fémlemez stb. Alapozás az a réteg, amely az alapot összeköti a festménnyel.
A fakeretre kifeszített fehérítetlen lenvászon, a kanavász Itáliában a 14. században jelent meg táblaképek alapjaként. Hamarosan egész Európában elterjedt. Előnye, hogy szinte bármekkora méretben elkészíthető, mégis könnyű, rugalmas, nem deformálódik. Hátránya, hogy a deszkához viszonyítva sérülékenyebb, a nedvességre, a hőmérséklet ingadozásaira érzékenyebb.
A digitális festészetnek az alapjait, a számítógép és a szoftverek képezik. Egykor a fesétszet nem más célt szolgált, mint megörökíteni a pillanatot, az utókor számára. Ma sincs ez másképp, csak a technika, és az eszközök változtak meg némiképp, ám a cél megmaradt. Ma már mindenki számára rendelkezésre áll a pillanat megörökítése, a fotózás a filemzés jóvoltából, ám egy festmény, mindig többet mutat meg az adott támáról, mint egy fotó. A festményben benne van a művész kifejezőkészsége által megfogalmazott indíték, hangulat, és látásmód, amit a modern eszközökkel épp úgy vissza lehet adni, mint egykor. Ám van még egy oka ennek a művészeti stílusnak, Az évszázadok során már hozzászoktunk, hogy a legszebb megjelenést egy festmény adja, ami sokszor tébb részletet és látványt nyújt, mint egy hétköznapi fotó.