Bemutatkozás

Egy alkalommal ajándékot kerestem egy kedves barátomnak, és mivel tudtam róla hogy szereti a lakása falát szebbnél szebb képekkel díszíteni, ezért arra gondoltam hogy örülne egy újabb szép képnek, amit ajándékba kap.

A keresgélés hamar kudarcba fulladt. Szinte mindenhol olyan képeket kínálnak, ami már az unalomig ismert, és igazából sehol nem találtuk az alkalomhoz és a személyiséghez illő képet.

Ezek után elgondolkodtunk, hogy ez egy elég hiányos állapot, ezen a területen van egy hatalmas hézag, amit jó lenne kitölteni.
Jómagam már közel 20 éve a grafikai és digitális világban élek, a kisujjamban van minden lényeges dolog, amit tudni kell erről a területről, a feleségem pedig a kereskedelemben szerzett tapasztalatával úgy gondoltuk, hogy kitöltjük ezt a rést, és kidolgoztuk a mi saját koncepciónkat.

Ebből született meg a Myra Fotó, ami kicsit más, kicsit egyénibb, mint amit eddig megszokhattunk. Az első pont a változtatások terén, hogy olyan képeket készítsünk, amit máshol nem kaphat meg, illetve azt egy kcisit átfogalmazva teljesen egyedi termékeket kínálunk.

A második fokozatként, elképzeltük azt, hogy milyen ajándék lehet, – akár saját magának, akár egy kedves ismerősnek, – ami annyir egyedi, hogy érdemes legyen arra, hogy időt és energiát ráfordítva, másoknak is örömet tudjunk szerezni.

Így született meg az egyéni portréfotó koncepció. Ennek a lényege, hogy egy hétköznapi képet egy számítógép használatával átformáljunk úgy, hogy az ne legyen “hétköznapi” és még eggy kis pluszt is adjon annak, aki adja, vagy kapja. Ennek jegyében készen állunk arra, hogy az Ön “hétköznapi” képéből egy nem “hétköznapi” ajándékot készítsünk, ami vizuálisan és egyértelműen egy festmény illúzióját kelti. Igen, csak illúzió, mert egy digitális képről van szó, amit papírra nyomtatunk.

Az alapanyagokat úgy válogattuk össze, hogy a lehető legjobb minőséget nyújtsuk, ezért minden képet olyan papírra nyomtatunk, aminek az alapanyaga, a legnagyobb elvárásoknak is eleget tesz. Ilyen például a legjobb minőségű akvarell papír, ami celulóz és pamut keveréke, ami a nyomat tartósságára nézve időtálló alapanyag.

A képkeretek is fából készült, kiváló minőséget képviselnek, ami biztosítja, hogy az idők folyamán nem fog elgörbülni, vetemedni, és hosszan tartó örömet okoz minden pillanat, amikor ránéz.

A csomagoláshoz, és a küldeményekhez felhasznált anyagok is újrahasznosított papírból készülnek, ezzel is szeretnénk hozzájárulni egy zöldebb világ megtetemtéséhez.