A festészet vagy festőművészet a képzőművészet egy ága

A festészet vagy festőművészet a képzőművészet egy ága, amely síkbeli színekből, vonalakból állít elő művészi kompozíciót. Terméke a kép vagy festmény. Ez anyagától függően lehet olajfestmény, tempera, akvarell, gouache, freskó, mozaik, üvegfestmény, tűzzománc, textil stb. E technikák közös jellemzője, hogy színes anyagokat – festéket, üvegdarabokat, zománcot, fonalakat stb. – visznek fel, helyeznek el valamilyen hordozó alapra.

A festmény lehet ábrázoló, azaz figuratív, vagy nem ábrázoló, vagyis nonfiguratív. A figuratív festészet az ábrázolás tárgya alapján műfajokra osztható: lehet életkép, tájkép, csendélet, arckép, stb. Alkalmazása szerint a festmény lehet táblakép, falkép, miniatúra, stb.

A 19. század végétől a művészettörténészek az európai középkorhoz és újkorhoz különböző korstílusokat is társítottak. E korstílusoknak megfelelően újabb művészettörténeti alkorszakok, úgynevezett stílustörténeti korszakok váltak elkülöníthetővé (például a manierizmus). A kortárs művészettörténet már nem a stílusfogalom alapján vizsgálódik, de a stílustörténeti korszakok még mindig célszerűek és hasznosak, annak ellenére is, hogy Ernst Gombrich A művészet története című munkájában rámutatott, a fejlődés folyamatos, nincsenek olyan nagy különbségek, mint azt korábban gondolták.

Festészeti stílus irányzatok felsorolása a teljesség igénye nélkül

Expresszionizmus

Olyan művészeti irányzat, mely elsősorban 1905 és 1930 között virágzott Németországban. Az expresszionista olyan képi formákat kívántak kifejleszteni, amelyek a külvilág ábrázolása helyett inkább legbensőbb érzéseiket fejezi ki.

Fauvizmus

1905-ben Párizsban egy olyan kiállítást rendeztek, amely egyetlen teremből állt, tele tiszta, kontrasztos színeket árasztó festményekkel. Látszott, hogy nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel festették őket. Egy kritikus “les fauves”-nak (franciául: “vadak”) nevezte el a festmények alkotóit, és a név rájuk ragadt. A “vadság” főleg az erőteljes színekben, a dinamikus ecsetkezelésben és a képek mély kifejezőkészségében mutatkozott meg.

Impresszionizmus

Festészeti irányzat, amely Franciaországból, az 1860-as évekből indult el. Az impresszionista festők a természetes fény ragyogásában megmutatkozó természet magával ragadó megjelenését ünnepelték – akár hajnali, akár nappali vagy alkonyati fényről volt szó. Elbűvölte őket a fény és színek közötti kapcsolat, és tiszta festékkel, szabad ecsetvonásokkal dolgoztak. Témaválasztásuk is radikálisan eltért a korábbiaktól; kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat, inkább a tájképeket és a mindennapi élet jeleneteit részesítették előnyben.

Konstruktivizmus (Absztrakt)

Absztrakt művészeti mozgalom, amely 1913-ban jött létre Oroszországban. A konstruktivizmus eltörölte a művészet hagyományos fogalmait; azt hirdette, hogy a művészetnek a modern technológia formáit és folyamatait kell utánoznia. Ez különösen igaz volt a szobrászatra. A festészetben ugyanezeket az elveket alkalmazták, csak kétdimenziós formában; absztrakt formákat alkalmaztak a gépi technológiára emlékeztető szerkezetek megteremtésére, melyeket csaknem szoborszerűen függesztettek fel a térben.

Kubizmus

A képalkotásnak ezt a forradalmian új módszerét Picasso és Braque fejlesztette ki a XX. század első évtizedében. A kubista művészet, habár absztraktnak és geometrikusnak tűnhet, valójában igazi tárgyakat ábrázol. Ezeket “rálapították” a vászonra úgy, hogy a formák különböző oldalai egyszerre mutatkozzanak, különböző szögekből. Ahelyett, hogy egy tárgynak térben való illúzióját keltették volna, mint ahogy az a festők törekvései között szerepelt a reneszánsz óta, a kubista művészet a vászon kétdimenziós feltételei között határozza meg a tárgyakat.

Op-art

Absztrakt művészeti irányzat, amely az 1960-as években született. Az op-art (az “optical art” rövidítése) “az emberi szem becsaphatóságát használja ki”. A festő játszik a befogadóval: olyan képeket alakít ki, amelyek vibrálnak és pulzálnak. A felhasznált színek és mértani formák a mozgás optikai illúzióját keltik.

Szimbolizmus

Irodalmi és festészeti mozgalom, amely Franciaországban virágzott a XIX. század végén. A szimbolista festők elutasították a realizmust; úgy vélték, a festményeknek gondolatokat és lelkiállapotokat kell közvetíteniük, nem pedig csak egyszerűen lemásolniuk a látható világot. Stílusuk az ékszerszerű gazdagságtól a fakó szerénységig váltakozott, de mindannyian a másság érzetének a megjelenítését tűzték ki célul. Népszerűek voltak a vallási és mitológiai témák; az erotika, a halál és a bűn ábrázolása is gyakran előfordult.

Reneszánsz

Az emberek az egész középkor során az Istentől és a mindenütt jelenlévő egyháztól való félelemben éltek. A művészet általában a mennyországot és a szenteket ábrázolta, nem igazán törődött azzal, ami a földön történt. A XIV. századtól kezdve azonban az ember kezdett rájönni saját fontosságára és a világra gyakorolt hatására. Ez az újjászületés (vagyis “renaissance”) a művészetben is tükröződött: a figurák életszerűbbekké váltak, a térkezelés valóságosabbá vált, a kereszténység történetét pedig emberi nézőpontból kezdték méltatni. A reneszánsz Giotto és Masaccio stilizált műveivel kezdődött el és Leonardo da Vinci, Raffaello és Michelangelo monumentális műveiben érte el tetőpontját. Míg az olasz reneszánsz művészei a perspektívára és a térillúzióra fektették a hangsúlyt,a flamand és a német festőket jobban érdekelte a körülöttük lévő világ aprólékos feldolgozása.

Rokokó

Könnyed, játékos és dekoratív stílus, amely Franciaországban fejlődött ki 1700 körül, s a XVIII. században Európa-szerte elterjedt. A kifejezés a francia rocaille szóból ered, amely a szökőkutak díszítésére használt díszes kagylók és kövecskék neve volt. A rokokó főleg a belsőépítészet stílusa; finomság, elegancia, játékosság és a pasztellszínek használata jellemzi. Témái között gyakran szerepelnek az arisztokrácia könnyed mulatságai és a kissé merész szerelmi jelenetek.

Szürrealizmus

A szürrealizmus Franciaországban, az 1920-as években született. Fő teoretikusának, Bretonnak a szavaival, az volt a célja, hogy “feloldja az álom és a valóság között korábban feltételezett ellentmondást”. A megszokott kerékvágásból kizökkentő, illogikus jeleneteket festettek fotografikus pontossággal, furcsa teremtményeket alkottak mindennapi tárgyak gyűjteményeiből, valamint új festészeti technikákat találtak ki, amelyek hagyták, hogy a tudattalan kibontakozzon. A figuratív szürrealista képek egy elidegenedett világot ábrázolnak, amelynek képzetei az álomszerű nyugalomtól a lidércnyomásig váltakoznak.

Giorgione - Sleeping Venus - Alvó Vénusz
Giorgio da Castelfranco, a reneszánsz egyik talán legrejtélyesebb festője

Giorgione da Castelfranco

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük